Tekhné

nyílt előadás- és tréningsorozat
2022

Középpontban a technika, elmélet és gyakorlat kapcsolata. Megvalósult a Nemzeti Tehetség Program (NTP-INNOV-21) támogatásával.

Tekhné I.: Ez a beszéd!

A beszéd a mindennapi kommunikáció fontos eszköze. A szép és érthető beszédet mindannyian tanuljuk, a beszédet használók körében, és így az előadóművészetben pedig kiemelten nagy szerepet kap. Beszédtechnikai tréningünk középpontjában a gyakorlat áll.

A tréning vezetője Kelemen Márta logopédus, beszédfejlesztő tanár, a Szegedi Tudományegyetem tanársegédje, a Radnóti Miklós Színház beszédtanára.

A tréning helye: Attention, a Blahától 5 percre (1085 Budapest, Gyulai Pál utca 5., lépcsőkön le az utcáról).

A tréning ideje: 2022. április 19., 18.00-21.00

A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információk elérhetőek Facebook eseményünknél.

A program a Nemzeti Tehetség Program NTP-INNOV-21 pályázatának támogatásával, az “Önismeret, önkifejezés. Feldolgozás és megküzdés a színházpedagógia eszközeivel” program keretein belül valósul meg.

Tekhné II.: A gesztus színpadai

Foglalkozásunk első felében a gesztus színházi szerepét és különböző formáit vizsgáljuk, részletesen kitérve a gesztus két jellegzetes 20. századi értelmezésre: Brecht és Artaud színházára. Az elméleti alapozó után pedig egy színházi előadás elemzése kapcsán a gyakorlatban is megvizsgáljuk a gesztusok használatát.

A foglalkozás vezetője Dr. Darida Veronika esztéta, dramaturg, habilitált egyetemi docens, az ELTE BTK Esztétika Tanszékének vezetője.

A tréning helye: Attention, a Blahától 5 percre (1085 Budapest, Gyulai Pál utca 5., lépcsőkön le az utcáról).

A tréning ideje: 2022. május 19., 18.00-21.00

A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információk elérhetőek Facebook eseményünknél.

A program a Nemzeti Tehetség Program NTP-INNOV-21 pályázatának támogatásával, az “Önismeret, önkifejezés. Feldolgozás és megküzdés a színházpedagógia eszközeivel” program keretein belül valósul meg.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.

OK!