Önismeret, önkifejezés

program
2021-2022

Feldolgozás és megküzdés a színházpedagógia eszközeivel –komplex fejlesztő program tehetséges fiatalok részére a Nemzeti Tehetség Program (NTP-INNOV-21) támogatásával.

A program rövid leírása

A színház és az önismeret iránt érdeklődő, akár a járványhelyzettel összefüggésben megküzdési folyamatokban lévő fiatalok egy több fázisból álló, a pszichológia és a művészetek, elsősorban a színház eszközeivel, a képességeiket, a személyiségüket és szociális viszonyaikat fejlesztő komplex tehetségprogramban vehetnek részt. A bevont tehetséges fiatalok egymástól tanulva, közös munkával, a bevont tanárok és pszichológus támogatásával tudnak fejlődni, önkifejezésüket gyakorolni. A folyamat zárása egy lazább szerkezetű, a feldolgozást és önbemutatást középpontba állító előadás.

A program a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg 2021. október és 2022. június között. A programok és a meghívott előadók nagy részét támogatásból finanszírozzuk, de a résztvevőknek önköltséggel is hozzá kell járulniuk a tréningekhez.

Jelentkezni az alábbi regisztrációs ív kitöltésével lehetséges.

A program részletes leírása

A program célja, hogy az önismeret és a színház iránt érdeklődő, akár a járványhelyzettel összefüggésben megküzdési folyamatokban lévő fiatalok fejlődjenek a színházi önkifejezésben, a színészetben, a színpadi mozgásban, illetve személyiségjegyek alakuljanak a járványhelyzet okozta traumák feldolgozásával összhangban. Megtapasztalják az alkotás örömét, az alkotótevékenység kihívásait, azt, hogyan motiválhatják magukat az alkotásra. A közös alkotás fejleszti kompromisszumkészségüket, és gondolataik, tudásuk, érzelmeik árnyalt kifejezését.

A világjárvány kiszámíthatatlansága, a bezártság, a személyes tragédiák sokakban új vagy addig rejtett kérdéseket, traumákat hoztak elő, illetve a társas viselkedésben új viszonyulásokat vagy a régi viszonyulások újratanulását követelik meg. 2021 tavaszának tréningjein sokszor megjelent az igény az erre való reflektálásra, a feldolgozásra is időt kellett szentelni. A 2021 júniusában meghirdetett feldolgozásfókuszú, önismereti és motivációs tréningünkre nagy túljelentkezés volt a húszas korosztályból is, mely mutatja, hogy a világ alakulására nyitott, a lelki megnyugvást kereső fiatalok körében nagy szükség van a diskurzusra, a reagálásra.

A program keretében egy 120 órás komplex tehetséggondozó program jön létre, elsősorban a színművészetre fókuszálva, de bevonva a mozgásszínház, színházpedagógia, a pszichológia, az esztétika területeit is, így elméleti tudást és gyakorlatot is biztosít a művészetek és a bölcsészettudományok területein is. A területek a programban összekapcsolódnak, céljuk a komplex fejlesztés, a tehetséges fiatalok támogatása fejlődésükben, az aktuális helyzetből adódó és egyébként is magukkal hordozott nehézségeik feldolgozása. A program a meglévő eredményekre és tapasztalatokra épít, de az innovatív szemlélet is jellemzi, mert a pszichológiai aspektus erősebbé tételével új irányt, feldolgozási, önkifejezési módokat jelenít meg a színésztréningek keretein belül.

A képességek és a személyiségtényezők fejlesztése is kiemelt szerepet kap. A tréningek egésze és az előadás is épít a résztvevők hozott tapasztalataira, élményeire, traumáira, és azok feldolgozásával feladatfókuszú, differenciált fejlesztés is történik. A folyamat egészében fontos szerepet kap az önreflexió, a személyiségjegyek felfedezése és a viselkedés tudatosítása, ezzel a fejlődés és a saját döntések irányításának élményét adva. A résztvevőknek lehetőségük nyílik a kapcsolatok elmélyítésére, interperszonális és kapcsolati készségeik fejlesztésére, elméleti és gyakorlati ismereteik bővítésére és komplex ismeret kialakítására a pszichológia és a színháztudomány területén, a tapasztaltabb, idősebb művészektől és szakemberektől való tanulásra. 

A program végén előadások formájában tárgyiasult alkotás születik, melynek létrehozásához, megalkotásához a program egésze hozzájárul. A művészeti programba külső, elismert szakemberek, illetve művészek is bevonásra kerülnek. 

A program a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg 2021. október és 2022. június között.

Jelentkezni az alábbi regisztrációs ív kitöltésével lehetséges.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.