Elindult a jelentkezés a 2022/2023-as évre

2022-07-29 21:30:41-kor

Kezdő, haladó, alkotó, illetve színház és önismeret csoportokba várjuk a jelentkezőket.

A szeptember 12-én induló, januárig tartó, 17-18 hetes kurzusainkra jelentkezni az ALÁBBI ŰRLAP kitöltésével lehetséges. A motivációs beszélgetés időpontját a jelentkezés után egyeztetjük. 

A TIM Stúdió a hétköznapi színjátszás megszokott kereteihez képest eltérő órákat biztosít a színházi világ iránt érdeklődő fiatalok számára.
A csoportos tréningeken célunk, hogy a stúdió tagjai a színművészeten keresztül nyitottabbá és befogadóbbá váljanak, miközben a világról való tapasztalataik is bővülnek.
A foglalkozásokon résztvevő fiatalokkal való munka célja és lényege az, hogy a résztvevők jobban megismerjék önmagukat: felfedezzék lelkük mélységeit és előhívják annak rejtett érzelmeit, melyeket mind a színházi pályájuk folytatásában, mind a mindennapi életben hasznosítani tudnak.
A stúdióban a folyamatos fejlődésre, cselekvésre, együttműködésre és részvételre építünk, a célokat a csoport tevékenysége a folyamat során határozza meg

A stúdió foglalkozásai alapvetően négy eltérő profilú csoportban történnek. Az egyes jelentkezők esetében az előkészítő és haladó csoportok közötti választás a színistúdió vezetőjének döntése alapján, a csoportok aktuális összetételének függvényében történik.

2022 őszétől az alábbi csoporjaink indulnak:

  • előkészítő csoport,
  • haladó csoport,
  • alkotó csoport,
  • színház és önismeret csoport.

A stúdió tanárai a félévben:

  • Tőzsér István Martin - tréningek
  • Mészáros Blanka - színészet
  • Dino Benjamin - színészet
  • Lukács Levente - mozgás
  • Szalai Ádám - improvizáció, tréningek
  • Kelemen Márta - beszédtechnika
  • Lászlóffy Juli - önismeret
  • Fodor Orsolya - rendező
  • Andella Mirtill - rendező

További információkat a csoportokról és a jelentkezésről a Színistúdió oldalon találhattok.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.

OK!